14. alkalom: (3. tanulmányút) 2-4. nap

Dátum: 2018. október 12.- 2018. október 14.

Helyszín: Győr

Az első nap tehát a krízisellátás hazai helyzetéről illetve annak telefonos vonatkozásairól szólt az eszmecsere. Az alapozást követően a második naptól már célirányosabban a telefon mellett jól kezelhető eseteket vitattuk meg. Ezután a rizikótényezők, azon belül is a mentális problémák, zavarok illetve az érintettek megfelelő ellátásáról hallhattunk előadást. A szerepelméleti megközelítést, a szerepkonfliktust szintén a krízis kapcsán vitattuk meg, de a lifeline technika valamint a distancia optimum kérdését is behoztuk a munkába. A telefonos ügyelők védelme érdekében pedig a szupervízión túli segítségnyújtással (önismeret, szakismeret stb.) foglalkoztunk átfogóan.
A harmadik naptól kezdve az EmPoWEring modellel és annak két, a workshopon bemutatott elemével foglalkoztunk mélyebben. Többek között a tananyagba illesztés, a segítő kapcsolat, kommunikáció kérdéseivel próbáltuk összehangolni az elméletet, hogy aztán a továbbiakban a kompetenciafejlesztés részéve tegyük a jó gyakorlatokat. A győri tanulmányút célja tehát az eddigi szakmai tapasztalatok összerendezése, megvitatása volt; és ezek telefonos segítő munkába való beillesztésén dolgoztunk együtt a négy nap során.